Csák Gyöngyi versei

 

 

Szavak

Megmozgatnak valamit,

a tudatban köd szakad föl,

fényes súlyt görgetsz általuk

belehalsz lassan, észrevétlenül.

 

 

 

 

 

 

 

Lehet-e másképp?

 

A versben testet ölt a lélek,

láthatatlan aranyai

szavakká mosódnak.

 

Lehet-e másképp áthalni a léten,

ha körös-körül a közöny

hangos orgonái szólnak?

 

 

 

 

Candide fárad

 

Csak az útkereszteződések

a választás kényszere

 

a megismerés mellé

a felismerés beismerés

megdöbbenés rádöbbenés

mint járulékok

 

rácsain kívül sem szabad

az ember

magánya vetkőzteti

félelme

adja bérbe

 

 

Egy hóbortos költőnőhöz

Gyönyörködhetsz;

múltadból páraként gőzölög

tragédia és vígjáték elegye,

a szépet és nagyot hiába adod,

szavaidban a humor fekete,

 

hiába utaznál az időben vissza,

szezámja becsapódott előled végleg,

zárkózott kövek között

élsz húzva-halasztva,

cifra nyomorúságot takargat

hangulatod leple.

 

Csak hív

Csak hív az út tovább

kínzásomban mint mindig,

örömét leli,

ily-kor homokjától

szenved szemem,

a parttal hócipőm is teli.

 

 

Folyamat

Vulkánok füstje

szakadatlan

könnyezteti szemem.

 

Ne ítélj uram még

gyáva megbújásra

részvétlen időm

magány-vermeiben!

 

 

Távolodó

Ezek a mérföldkövek,
bebalzsamozott holttestek:
megvalósítatlanjaim.

A meggörbíthetetlen fákat nézem,
eleven felszólításként kísérnek:
ne szaporítsam jóvátehetetlenjeim.